Ki volt Világosító Szent Gergely?


Gergely a pártus (ősi, ókori iráni nép) Anagh király fia volt. Bölcseleti és szónok képző tanulmányait a kappadokiai Kaisareában végezte. Kiváló szellemével és lángoló hitével kitűnt társai közül. Mint későbbi hittérítő ezért kapta a „Világosító” (Illuminátor) előnevet. A kapadokiai egyházi vezető, Leontios, hamar felismerte Gergely képességeit, így rövidesen pappá, 5 év múlva püspökké szentelte. Így tért vissza hazájába, Örményországba és azonnal munkához látott.  IV. Tiridat király nem nézte jó szemmel a keresztény hittérítői tevékenységet. Gergelyt elfogatta, mert megtagadta a pogány isten imádását és egy mély földalatti verembe (örményül Khor Virap) vettette, ahol 14 évig embertelen körülmények között raboskodott.

Kiszabadulására egy rendkívüli esemény után került sor. A király súlyos betegséget kapott és nem gyógyult. Nővére rendkívüli álmot látott, hogy a király addig nem gyógyul meg, amíg a „verembe vetett” – et ki nem hozza a földalatti börtönből.

Gergely kiszabadult, a királyt meggyógyította, aki elrendelte a keresztények üldözésének beszüntetését.

A király és családja felvette a kereszténységet és az ország hivatalos vallása a kereszténység lett. Gergely megszervezte az örmény egyházat, a pogány templomok helyére keresztény templomokat építtetett és 12 püspökséget alapított. A kereszténység Örményországban gyorsan terjedt. Az általános térítés 305 körül fejeződött be.

Így lett Örményország az első hivatalosan keresztény állam és Világosító Gergely az örmény nép hittérítő apostola, valamint az örmény állam kultúráját és politikáját is meghatározó személyiség.

cropped-Gregory_Illuminator.jpg
Világosító Szent Gergely